Fedezd fel Görögország fővárosát három nap alatt!

Görögország töretlen népszerűségnek örvend a turisták körében. Nem csak történelmi nevezetességei és páratlan kultúrája szólnak mellette, hanem a festői szépségű tengerpartok és az elképesztő szigetvilág is.

Van azonban egy város, melynek épületei az ország jelképeinek is számítanak, ez pedig nem más, mint Athén. Vannak, akik mindössze egynapos kirándulás erejéig keresik fel, pedig legalább három napot érdemes rászánni annak gazdag látnivalóira.

A város megközelítésének éppen úgy sokféle módja van, mint annak, hogy végül milyen szállás mellett döntünk. Mivel jó eséllyel úgyis egész nap a várost járjuk majd, nem feltétlen kell egy prémium kategóriás hotelben foglalni. Az apartmanok remek választásnak bizonyulnak, ráadásul ezek olcsón elérhetőek.

A kihagyhatatlan Akropolisz

Kezdésnek érdemes egy városi sétát tenni, hogy belekóstolhassunk Athén igazi hangulatába. Számos helyen, többek között az interneten is hozzájuthatunk olyan térképekhez, melyek közérthetően végigvezetnek az ókori emlékekben bővelkedő területen.

Az akropolisz fennmaradt romjai természetesen kihagyhatatlan választásnak bizonyulnak. Az Akropolisz Múzeum bejárata és egyes részei például üvegpadlóval rendelkeznek, melyek rálátást engednek az ókori romokra.

A múzeum kávézójában felfrissülhetünk, de akár az Akropoliszra néző teraszon különleges vacsorát is elfogyaszthatunk. Maga a fellegvár látogatása megér néhány órás programot, majd onnan az ókori Agorára sétálhatunk, amit kiválóan felújítottak.

Athéni piaclátogatás

A görög piacoknak mindig megvan az a mediterrán nyüzsgése, amelyet oly sokan szeretünk. A friss gyümölcsök, színes, finom fogások között könnyű megéhezni, és az Athénban töltött napok során mindenképpen érdemes kipróbálni néhány helyi tavernát, vagy éttermet. Közben ejtsük útba Hadrianus könyvtárát a helyi múzeummal, amire szintén érdemes néhány órát rászánni.

A múzeumok látogatása előtt érdemes a nyitva tartásról tájékozódni, ugyanis előfordulhat, hogy éppen akkor tartanak pihenőidőt, amikor mi szeretnénk felfedezni azokat. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Görögország a kora délutáni szieszta országa, ahol ebéd után elcsendesednek az üdülővárosok utcái.

Természetesen nem csak Athén érdemel figyelmet a területen, de akár egy, akár többnapos kirándulás erejéig mindenképpen megéri beiktatni a nyaralással töltött időszakba. Az utazási irodák rendszerint indítanak csoportos utakat is a fővárosba, hogy az ókori látnivalókat felfedezhessék a tengerparti nyaralást kedvelő turisták is.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?